Figyeld meg, hogyan kommunikálsz.
Szeretettel, humorral, vagy csak düh és szitkozódások szaladnak ki a szádon?
Akkor azt fogod észlelni, a világ is ilyen körülötted. Bántó, sértő, gonosz. Van, aki egy harminc évvel ezelőtti sérelmet nem tud elengedni, húzza magával, mint egy öreg fekete bőröndöt és csak fájdalmak sorozatából áll az élete. Ne legyél ilyen. Adj mindennek annyi időt, amennyi szükséges, de ne ücsörögj az önsajnálat mély gödrében sokáig. Mert fent mindig süt a nap, de csak te tudsz kimászni onnan, senki más. Ám ne úgy indulj el, hogy haragszol a világra. Hagyd bent a gödörben a sérelmeidet. Nézz szembe velük, köszönd meg, hogy tanítottak, emeltek téged és ints búcsút nekik.Aztán a mélyből kiérve betemetheted a régi gödrödet és sok szeretettel, vidámsággal megépíthetsz egy új életet
Fiú: Szabad?
Lány: Mit?
Fiú: Tök mindegy...csak szabad? Igen
vagy nem?
Lány: Hát...igen?
Fiú átöleli a lányt arcon puszilja és a fülébe súgja,hogy: SZERETLEK. A lány elpirul,mert már álmodott erről a jelenetről, de nem tudja,hogy ez
valóság-e, mert eddig csak barátok voltak. A fiú elengedi a lányt,mélyen
a szemében néz és látja, hogy a lány sír. Nem érti,hogy mi a baj és újra
megöleli. Kis idő múlva megint elengedi és megkérdezi, hogy nem
örült ennek az ölelésnek? A lány belenéz a fiú szemébe és mondja: de örültem neki csak már nagyon régóta vártam rá és nem tudtam eldönteni,hogy szeretsz-e vagy csak haverodnak tekintesz :$
Fiú kisöpri a lányhaját a szeméből és megcsókolja. Van,hogy az álmok valóra
válnak...:)))
Megkérdezték tőlem, mi akarok lenni,ha nagy leszek.
Azt mondtam: “boldog”.
Azt mondták,hogy rosszul értelmeztem a kérdést.
Azt mondtam rosszul értelmezték az életet.
Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni